angol zászló német zászló

A Fény Felé Kortalanul Fitten Gyalogló Klubot Csordás Lászlóné (Ica néni) indította el 2000 – ben.

Szándékát ekképpen fogalmazta meg: - Először csak a magam egészsége érdekében kezdtem el reggelente gyalogolni a Nagyerdő ösvényein. Biztonságom érdekében magammal vittem kedvenc kutyámat. Néhányan felfigyeltek kitartásomra, és megkérdezték, csatlakozhatnának-e hozzám? – Örömmel mondtam igen-t, hiszen társaságban még szórakoztatóbb a testedzés. Lassan kezdett bővülni a csoportunk, minden reklám nélkül, szájhagyomány útján terjedt a kezdeményezés. Megbeszéltük egymás egészségügyi tapasztalatait. Kinek hogyan javult az egészségi állapota, hangulata a reggeli kellemes környezetben végzett testmozgás hatására. Javasoltunk egymásnak programokat, és hírünk kezdett szélesebb körben nyilvánosságot kapni. Bekapcsolódtunk a megyei szabadidősport szövetség rendezvényeibe. Idővel már felkérést kaptunk a Világ Gyalogló Nap szervezésére. A több száz résztvevőből mindig akadtak néhányan, akik kedvet a rendszeres testmozgáshoz. Idővel száz fölé emelkedett taglétszámunk.  Ahogy javult a kondíciónk, egyre változatosabb megmérettetésekre vállalkoztunk országos, és helyi eseményeken, egészségügyi rendezvényeken.  (Veterán Atlétikai versenyek, Női sportfesztivál, mellrákellenes gyaloglás, Coca Cola futómozgalom, karneváli futás…)

Bevontuk ezekbe az alkalmakba a Fény Felé lakóotthon és az Esélycentrum, a Fogyatékosokat Ellátó Nappali és Átmeneti Intézmény gondozottait testi –lelki életminőségük javítása érdekében. Ők is mindig megajándékoztak bennünket két kezük munkájával. Örömmel üdvözöltük a  Napsugár tánccsoport sikeres bemutatóját.

A gyaloglás még hatékonyabbá téttele érdekében elvégeztem a Nordic Walking instruktori képzést, és ennek köszönhetően többen beiktatták a csoportból, a bottal végzett gyaloglást életvitelükbe. Ezzel még kedvezőbb egészségjavulásról számolhattak be a gyakorlók. Ezen felül sokan tettek még hozzá ötleteket, információikat a csoport működőképességének megőrzéséhez. Kirándulásokat, gyalogtúrákat szerveztünk, szalonnasütést.

Csordás Lászlóné egészségi állapotának megromlása miatt, Kiss Erzsébet kapcsolódott be aktívabban a csoport irányításába. A gyaloglást követően, 7 óra 15 percre ér a csoport a stadion elé. Ott 30-40 perces torna hivatott a kondíció javítására. Kiss Erzsébet távollétében mindig van szakavatott helyettesítője.

A mozgásos programban a hagyományos gimnasztikai elemeken túl, erősítő gyakorlatok, kínai csikung, hastánc, 8 brokát tekercs kínai energetizáló torna, újabban pedig 3-1-2 meridián torna szerepel a kínálatban.

A kedvező lelki hatások mellett többeknek rendeződött a széklet ürítése, a vérnyomás problémája, és ami a legújabb eredmény, hogy egy Parkinson kórban szenvedő társunknál határozott javulást állapított meg az orvosi ellenőrzés. Rendszeresen megünneplik egymás születés-, és névnapját. A gyöngyfűzők, csipkevarrók ötletes ajándékokkal lepik meg az ünnepelteket. Versek, táncos produkciók teszik meghatóbbá a köszöntést.

A Fitt gyalogló klub nyitott, folyamatosan várja soraiba a céljaival azonosulni tudó társakat. Az érdeklődők a 06 52/424777, vagy a (52)441-778-as telefonszámokon kaphatnak felvilágosítást a részletekről.

                                               Kiss Erzsébet, a gyalogló klub vezetője

                                            tel:30/4503728       Email: kerzsi447@gmail.com

 

 

Adományozzon online Kincsesláda Kreatív Stúdió adó 1%
EFOP-1.3.5-16-2016-00632 "Fény Felé Alapítvány közösségépítő" programja
támogatóink